2010. június 28., hétfő

Túramanók varrtak madarat!!

Túramanó táborban voltam ma! Még lehet jelentkezni túramanónak Felsőtárkányból, Egerből és környékéről a második turnusra. Részletek a linkre kattintva: http://www.bnpi.hu/?m=hir&id=568


Nem én voltam ám a manó, hanem ügyeskezű gyerekek, kicsik, és nagyobbacskák!

Colette engedélyével már varrtunk ilyen madarat. Annyira megszerettem, hogy ismét ilyet, illetve egyszerűbb változatát készítettünk a gyerekekkel. Az idő remek volt, a gyerekek délelőtti programja után ebéd, és ebéd után pihenésképpen kézműves foglalkozás, varrás következett. Egész hétre bőven lesz program, és másfajta kézművesség is.

Előkészítettem különböző színű filceket. Előrajzoltam, és párat ki is szabtam, mert az idő elég rövidre volt "szabva". A kis kezek varrogatták a madár testét, a testre a szárnyakat, csőrt és így tovább. Némi segítséggel, pár tanáccsal ilyen madárkák készültek.
(sajnos új fotókat nem tudok mutatni, mert a masinám épp nincs itthon, de itt egy korábban készült madárka mutatóba)




Aranyosak voltak a gyerekek, mert nevet is adtak némelyiknek, és repülni is tanították, mert az "egyiknek eltörött a szárnya, és elfelejtett repülni". :o)))



Szóval feltöltődtem, és kellemesen elfáradtam! Ennyit már régen varrtam egyhuzamban kézzel.

Gyertek manók máskor is varrni!!



3 megjegyzés:

Bebi írta...

Szia Silerika!
Örömmel értesítelek, hogy te nyertél a játékomban!
A nyereményt, ha beleegyezel, szeretném személyesen átadni, uis. július közepén éppen Parádfürdőn fogunk nyaralni és szívesen meglátogatnánk.
Várom válaszodat
Bebi

Abile írta...

Nagyon kellemes fáradság lehetett a sok gyerkőccel kézműveskedni. Igazi feltöltődés!

Silerika írta...

Bebi! Köszönöm, köszönöm! A részleteket majd egyeztetjük, jóóóó???!
Abile! Mennyire más ez, mint az irodában kuksolni!!Amikor egyszerre többen is kérik: Erika néni segíts!!!:o))))