2009. november 29., vasárnap

Ajtódíszek, és egy angyalka! ( Karácsonyi készülődés VI., VII. )

Nagyon sajnálom, de mostanában új varrós dolgokat nem mutathatok. Egyik oka az, hogy egy "angyalkás játékban" két kedves, ismeretlen ismerősnek leszek az angyalkája. A többi ajándék pedig családnak, kolléganőknek később lesznek készen. (jaj, tavaly a takaró éppencsak, hogy kész lett) Majd néhány aprókát azért még időben felteszek ide is, hátha valaki még elkészíti a fára, vagy a fa alá.

Ma adventi készülődés jegyében egy kézműves foglalkozásnál voltam segítő. Majd felteszem a képeket is a következő bejegyzésemben.
Most a "Karácsonyi készülődés" játékra mutatom, amit a gyerekekkel is készítettünk.
Egy dísz, akár ajtó fölé is akasztható, mert elég széles lett. De hát kérem sajnáltam a vesszőket jobban megkurtítani. A tűztövis bogyókat a foglalkozásról hazafelé szedtem egy utcai sövényről. ( elég szúrós bokor volt :o) A szalag is saját készlet, mert már az sem maradt.


Ajtódíszecske, vesszőkből, zöld ágacskákkal, bogyókból, egy kis fészeknyi szizálból. A csengőt a tavalyi leárazáskor féláron vettem, a szalag is saját. Már itthon fejeztem be a végső formára.

A maradékokból nekem már csak ilyenre tellett, azért magamnak elmegy. Nem vagyok én kérem szépen virágkötő, csak úgy bütykölgetek. :o))
A fotók a konyhában csak az esti fények miatt készültek, természetesen majd az ajtóra kerülnek a díszek!

Levendula illatú angyalka. Ez már testhezállóbb volt, mert varrással készült. A kis kócos már alszik is a finom levendulaillattól.




Az alkotórészei: fagolyó, anyagdarab, csipke, fonal, cérna, tű, és a töméshez gyapjú és természetesen levendula.

4 megjegyzés:

Monika írta...

Minden nagyon tetszik,de ez az angyalka a legbájosabb!

Lente Julcsi írta...

Milyen jó itt Nálad nézelődni :o)

Ledorka írta...

Nagyon szépeket "bütykölgettél". :)) Az angyalka meg tüneményes! :)

Silerika írta...

Örülök, hogy nézelődtök nálam! Az angyalka engem is elbűvölt. :o)